A székelyföldi Csernátonban, a hegyvidéki faluban, ahol hajdan harmincnégy malom dolgozott, napjainkban is ott zakatol egy-egy vízikerék.

A Nagypatak felső szakaszától Márkosfalva határáig kb. 7 km hosszan húzódó Csernáton patakának szintje 678 m-ről 534-re csökken, ezáltal esése 20,7 m/km mértékű. Ezt az adottságot már korán vízikerekek sorának meg-hajtására hasznosították, s majd minden írásbeli említés kiemeli a falu malmait. A medence földrajzi fekvése és társadalmi felépítettsége megélhetést biztosított a nagyszámú malom számára. Maguk a molnárok ezt így látják: „Azért minden-kinek volt mit őröljön, mert nagy gazdák voltak, gabona volt, s nem volt malmik mindenkinek, mint most (a kalapácsmalmok mára általánossá váltak), s úgy s akkor mindenki töltötte a lúdakat, disznókat hizlalták ugye, s kellett az állatoknak a korpa s a gabona, met állattenyésztéssel foglalkozott többségbe a nép.” – Ozsváth Gábor Dániel.

A csernátoni molnárok körében így él a malom eredete:

„A malom legelőbb az ördögé volt. Ő találta ki. Azelőtt az emberek a famozsárba kölötyölték a gabonát. Azután kitalálták, hogy lapos kövön, egy gomolyag kővel taszigálták a szemet. Az ördög osztán kitalálta a malmot, annak minden szerkezettyét, csak éppen a hajtókát (tej-kerázót) nem találta ki... egy éjszaka az ember unalmában megfaragta a hajtókát, s akkor ott lehetett hagyni, ezért a találmányért az ördög az emberre hagyta a malmot.”

A malom maga volt a csoda a régmúlt évszázadok embere számára, ahogy az ördöngös szerkezetekkel a gabonaszemekből elővarázsolta az életet jelentő lisztet, meghatározója volt a megélhetésnek. A malomba jártak dolgozni az emberek, a malomban őrölték meg a keservesen megtermelt, de az alapvető megélhetésüket biztosító búzát, melyből nemzeti ételünk a kenyér készül.
Malom, ami figyelmeztet mindnyájunkat: őrlésével az idő múlására, mozgásával az élet körforgására. Hisszük hogy ez a felújított malom mozgásban tartja a közösség tradícióit, értékeit, maga köré vonzza az itt élőket, s velük együtt a vidék saját emlékeit, népdalait, táncait, meséit. Megtelik újra a tölcsér, új mesébe kezdenek a helyiek és a messziről érkezett vendégek.
Nagy szerepe van a szép, öreg malomnak, azért az igazi dicséret mégiscsak a közösség tagjainak jár, azoknak, akik támogatták ezt az értékmentést, hagyományápolást, azoknak, akik a székely ember ezermesteri tehetségükkel fáradoztak, hogy újraindítsák a malmot, akik éjszaka gondolkodtak, hogy miért szakítja el fogakat a forgó malom. Hiszen a malom nem őrli magától sem a búzát, sem a bánatot. A malom csak akkor őröl, ha élnek olyan molnárok, ezermesterek, akik ismerik a titkát, és nem restek azt továbbadni sem.
A malomkerék körforgása az időt, az állandó mozgást, a kerék fogaskerekeinek összefonódása az egymáshoz tartozást, az együtt munkálkodást jelképezi. A vízimalom pedig arra az energiára épít, melyet a folyóinkból nyer.
A malom felújítása olyan kezdeményezés, melyben minden résztvevő „egy malomban őrölt", megyei tanács, a helyi önkormányzat, a kurtapataki, a csernátoni, a kovásznai ezermesterek a szereplők tevékenysége olyan, mint a fogaskerekek egymásba fonódása.
A malom csak akkor őröl, ha élnek olyan molnárok, akik ismerik a titkát, és nem restek azt továbbadni sem. Molnárok, akik miközben nem feledkeznek meg mesterségük múltjáról, előre is néznek: választ adnak az új kérdésekre, szembenéznek az új kihívásokkal. Olyanok, akik nemcsak a munkájukat ismerik, de egymást is: veszik a fáradságot, hogy találkozzanak, beszélgessenek és hűségesen őrölnek.
Mert a magyar ember, ha magot őrölt, magát őrölte; az életet, az életét járatta le, búsulva vígadt, mert megsejtette, hogy ez a két alapérzés egymást kiegészítve kerekedik teljességgé, mint a malom maga, Énekkel védték énjüket az őrülettől, a keserűség lelkük malomkövei között az öröm lisztjévé változott át.

„Túl a vízen van egy malom,
Bánatot őrölnek azon.
Nékem is van egy bánatom,
Odaviszem, lejáratom. "

Adja Isten, hogy a Malomkertbe betérők hozzák el búzájukat, bánatukat és őröljék le a malomban, énekkel védjék énjüket az őrülettől, a keserűség lelkük malomkövei között az öröm lisztjévé változzon át... Emeljünk malmokat a vizeken túlra, hogy legyen, hol őröljünk, miről énekeljünk, mert az ének ima, az ima magunk őrlése, az öröm tiszta forrása...